SZC logo

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum

OM kód: 203032/020 | 1097 Budapest, Ecseri út 7.

Intézmény logo

BKSZC Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum

HírekKözérdekű adatokKRÉTA

Történet

Néhány szóban az iskoláról

Történet

Az iskola 1952 szeptemberében nyitotta meg kapuit Közétkeztetési Technikum néven.

Az 1958-1959-es tanévtől új nevet kapott az iskola – funkcióját megtartva, továbbra is egyetlenként - Vendéglátóipari Technikum lett, országos beiskolázással.

Az 1960-as évek közepén iskolánkat is elérte az újítás szele, és 1967-től Vendéglátóipari Szakközépiskola lett.

Megszűnt egyeduralkodásunk a vendéglátóipari középvezető képzésben, több azonos típusú iskola jött létre az országban.  Hosszú évekig társbérletben voltunk a Berzsenyi Dániel Gimnáziummal, míg végre a Belkereskedelmi Minisztérium felépítette jelenlegi “üvegpalotánkat”, és 1974 januárjától önálló épületben folytathattuk munkánkat az Ecseri út 5-7. szám alatt.

1990-ben a Gundel család hozzájárulásával felvettük a Gundel Károly nevet.

A "Gundel" a következő évtizedekben számos szakmai sikert könyvelhetett el, a hazai szakképzés meghatározó-, és az egyik legismertebb intézményévé vált.

2008-ban létrejött a Gundel TISZK. A Térségi Integrált Szakképző Központ több iskola szövetsége volt, ahol csak a TISZK központ folytathatott szakmai képzést, míg a társintézmények a szakmai alapozó képzéseket és a közismereti képzéseket indítottak. Az 5 éves időtartamra létrejött TISZK központja a Gundel iskola volt. Ebben az időszakban több, mint 2000 tanulója volt a Gundelnek.

2015-ben az iskola is a frissen kialkított szakképzési centrum tagintézményévé vált. Előbb a Budapesti Vendéglátó és Humán SZC tagja volt, majd egy átszervezés után a Budapesti Komplex Szakképézési Centrum részévé vált.

Az évek során sok tanulója volt iskolánknak, akik később a szakma vezető emberei lettek, illetve kiváló sport eredményeket értek el, de sokan jeleskednek a kultúra területén is.

 


Partnereink

SZC logo

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum


BKSZC Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum

1097 Budapest, Ecseri út 7.

Telefon: +36-1-280-6820

E-mail: titkarsag@gundeliskola.hu

OM azonosító: 203032/020


2024BKSZC Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum